szépség, lufikkal

 

De tényleg, mi az a szépség? Ki vagyok, ha szép vagyok és ki, ha nem vagyok az? Akkor mi vagyok? Lóránt Kriszta, színész-rendező, fogyatékkal élőkkel együtt hozott létre egy közös művészeti projektet, a Bögrefóniát, hogy érzékenyítse a társadalmat. Naná, hogy magát érzékenyítette leginkább!

A Bögrefónia célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a közösségben, a közös alkotásban és az egymás iránti, előítéletektől mentes nyitottságban rejlő erő fontosságára. Szép tételmondat, a pályázatok elbírálói boldogan támogatják az ilyen nemes szándékot. Könnyen maradhat azonban üres frázis, ha nem öntünk bele tartalmat, ami számunkra már jelent is valamit.

Lóránt Kriszta társelőadókat kezdett toborozni a fogyatékkal érők szervezeteiből, így elkezdődött a közös táncos, zenélős projekt, ám semmi nem úgy alakult, ahogy tervezte. Sokakat nem lehetett  instruálni, rendezni, megtervezni, csak engedni lehetett őket szabadon megnyilvánulni és szurkolni nekik, hogy jól érezzék magukat közben. És ezek a látszatra sérült emberek olyan bátrak voltak, hogy azt öröm volt nézni! Ahogy Fruzsi és Bogi, a Merek (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) lakói is. A hangszeres fellépés nem volt megoldható számukra, de mindenképp szerettek volna részt venni a projektben. Így jött a fotózás ötlete, profi fotóssal, sminkessel, fodrásszal, stylisttal, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Modellekké váltak egy délutánra, őszinte örömmel és lelkesedéssel engedték, hogy formázzák, díszítsék őket, az eredmény pedig önmagáért beszél: két dámát láthatunk, akiket az arra sétálók is mosolyogva, csillogó szemekkel néztek.  

Ilyen fura dolog ez az érzékenyítés. Hirtelen már nem fogyatékról beszélünk, hanem emberekről. Hétköznapi emberekről, két lányról, akik azon a délutánon derűt, örömöt és reményt csempésztek az életünkbe…

  • w-facebook